Hoppál Péter Tillai Aurél növendéke volt, később egyházzenéből „cum laude” doktorált. Karnagyi karrierjét a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumában kezdte, ahol életre hívta és vezeti a kollégium kórusát. Emellett 1996-tól irányítja a Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar munkáját is.

Kórusaival számos országos és nemzetközi versenyen szerzett díjakat, illetve 12 különböző európai országban és az Amerikai Egyesült Államokban vendégszerepelt.

2001 óta a Pécsi Tudományegyetemen óraadóként magyar zenetörténetet tanít, 2002 óta a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája főigazgatója. Művészeti tevékenységéért Mohács város kitüntetésében és Baranya megye nívódíjában részesült.

Műhely: C. Ifjúsági vegyeskari műhely

Interjú Dr.Hoppál Péterrel

Dr. Hoppál Péter, a "C" műhely vezetője

A Pécs Cantat 2010-et, ahogy a zárógálán is elhangzott, az UNESCO 2010-es kiemelt rendezvényeinek sorába emelte, mert megfelel a "kultúrák közeledésének éve" programban megfogalmazott követelményeknek. A valóban különleges kórusfesztivál az Ön számára miért lesz maradandó élmény?

- Gyermekkoromtól veszek részt kórusversenyeken, fesztiválokon. A legintenzívebb ilyen jellegű élményeim természetesen a PTE Művészeti Karán, egyetemi hallgatóként, majd zeneakadémistaként ért a 90-es években. Azóta magam is gyakran vittem kórusaimat fesztiválokra, versenyekre. A Pécs Cantat ezek között számomra különösen is kedves több szempontból is. Egyrészt volt tanáraimmal együtt dolgozhattam, mint a fesztivál legifjabb műhelyvezetője. Másrészt szeretett városunk, Pécs gyönyörű megújult belvárosát és méltán világhírű kóruskultúráját mutathattuk be az 1000 énekes vendégnek. Harmadrészt a felkészülés, a közös éneklések és a zárókoncert hatalmas közösségi kohéziós és művészi élményhez juttatta a résztvevőket, ami a művészet oltárán áldozó embernek semmivel nem rokonítható élményt jelent.

Fel tud idézni olyan emberi történetet, vidámat vagy meghatót, amit a fesztiválon, saját műhelyében hallott, tapasztalt és szívesen megosztaná a honlap olvasóival?

- A saját műhelyemben leginkább magamnak kellett ezeket a történeteket prezentálni Szabó Szabolcs kollégámmal együtt, hogy a próbák intenzitását optimalizáljuk. De kedves pillanatok voltak a próbákon a jól sikerült, érzékeny zenei feladatok megvalósítása utáni öröm tapsok. Ilyen volt még a negyedik nap végén a közös fotózás a próba után. És az emlék képzés is, ami azt jelentette, hogy a műhely nemzetközi résztvevői az utolsó órákban sorban állva íratták alá a kottáikat velünk, karnagyokkal, és egymással.

A kamaszok visszahúzódóak, egyre kevesebben vállalják azt, hogy közvetlenül adják saját magukat az éneklésben. Ön sok kamaszkorú gyermekkel dolgozott együtt a "Horatii Carmen" műhelyben és a fesztiválon kívül is foglalkozik ezzel a korosztállyal. Volt ilyen ,,fal" a műhelyben? Ha igen, hogyan sikerült áttörni? Ha nem, vajon ennek mi lehet az oka?

- Nem tapasztaltam falat a fiatalok és magam között. Hiszen ők a sok országból nagy áldozatok árán azért jöttek Pécsre, hogy ezt a közös munkát elvégezzük. kezdettől igen intelligens, nyitott, teherbíró, fegyelmezett csapattal dolgozhattam, akik cseppet sem mellesleg fogékonyak, éhesek voltak a jó szóra, biztatásra, a kemény munkára, de a viccekre és a nagy nevetésekre is.
Meggyőződésem, hogy a művészetekkel való intenzív foglalatosság személyiségformáló tényező. Agykutatók rég bizonyították Kodály alapelveit, hogy amelyik fiatal énekel, társai agykapacitásának többszörösét használja. Teljesítőképessége és közösségi szerepvállalása is intenzívebb. Remélem, ezt a potenciált hamarosan újra hasznosíthatja a magyar oktatás is.

Az interjút Major Zoltán készítette.