A KÓTA - Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének  lapjának XX. évfolyam 7. számának címlapján szerepelt a Pécs Cantat. A lap 3-5 oldalán számolt be a fesztiválról C. Szalai Ágnes, a fesztivál nemzetközi koordinátora által írt cikkel és Kovácsné Bíró Ágnes, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkárának augusztus 21-én elhangzott záróbeszédével.

A cikket az író engedélyével honlapunkon is közöljük. Köszönjük szépen C. Szalai Ágnesnek a részletes beszámolót!

Pécs Cantat, augusztus 15-22.

A magyar kóruszene egyik fellegvára, Pécs 22 év után ismét szélesre tárta vendégváró kapuit a világ amatőr kórusai előtt. 1988-ban, az Europa Cantat történetében először, a Vasfüggöny mögött itt rendezték meg a 10. Europa Cantat Fesztivált, és a zene embereket, népeket összekötő ereje nagyobbnak bizonyult bármiféle elválasztó Függönynél, a Falnál... Első volt Pécs most is, kezdeményezvén, hogy irányuljon a hazai és nemzetközi figyelem fénye ismét a kórusokra, és a mediterrán metropolisz legyen Európa első Éneklő Kulturális Fővárosa. Egyetlen mondatban summázva: céljukat teljes mértékben elérték.

Amikor a Pécs Cantat ötlete megszületett, kétség sem volt arra nézvést, hogy mi álljon a rendezvény fókuszában: a műhelymunka, természetesen a magyar kóruszene-anyaggal, nemzetközileg ismert-elismert pécsi dirigensek irányításával, kórusaik közreműködésével. A legfőbb cél: megmutatni a világnak Pécs és Magyarország értékeit. A Pécs Cantat művészeti vezetője, Dr Lakner Tamás, maga is Liszt-díjas karnagy, és a szervezés oroszlánrészét magára vállaló Pécsi Kulturális Központ korrekt partnert talált az Europa Cantatban, az EC Közép-Kelet Európai Irodájában, közelebbről Ifj. Móczár Gáborban pedig hasznos segítséget. A Pécs Cantat szerves része lett az EKF programsorozatának - és már itt leszögezhetjük: kétségkívül az év egyik húzórendezvényévé vált. Mindenki átérezte a vállalkozás jelentőségét, a felkért helyi karnagyok azonnal igent mondtak, a városvezetés is felkarolta a projektet, az OKM és a Pécsi Tudományegyetem támogatása szintén elengedhetetlen volt. Kezdődhetett a mintegy kétéves, szigorú ütemterv szerinti előkészítő munka, a maga rendkívüli szerteágazóságával, hosszú ideig egy miniatűr stáb közreműködésével, amely a rendezvény közeledtével és tartama alatt bővült csak lényegesen.

Aki foglalkozott vele, tudja: milyen nagy és összetett feladat akárcsak egy 5-6 kórust mozgató, 2-3 napos amatőr kórusfesztivál rendezése. Nos, Pécsett, a rezidens kórusokkal együtt 40 teljes énekkar, 19 „részkórus" és nagyszámú egyéni résztvevő kereken egy hetet töltött el. Eredetileg összesen 600, maximum 800 résztvevővel számoltak a rendezők - ehhez képest 1.500-an regisztráltak a Pécs Cantat jól navigálható, vonzó és dinamikus honlapján, és végezetül 1.200 fős lett az összlétszám. E sorok írója kezdettől részt vett az előkészületi munkákban, így módja volt nyomon követhetni az eredeti elképzelések - az élet kikövetelte - alakulását is. Amikor már egyértelműen látszott a minden várakozást felülmúló jelentkezés, és a magyar énekkarok markáns érdeklődése, felmerült a kérdés: mi legyen? Mire lesz elég a nemzetközi mércével is kifejezetten szolid, a hazaiaknak még ennél is szolidabb részvételi bevétel? Hogyan lehet a fesztivál hajóját eredményesen kormányozni a pénzügyi-gazdasági nehézségek, forráscsökkenések Scyllái és Charybdisei között? A főszervezők elkötelezettségének hála, egyetlen jelentkezőt sem utasítottak el. Megjelent viszont a 7. műhely, amely éppen annyi (hazai) énekest szívott fel, amely létszámtöbblet a többi atelier-t túlságosan megterhelte volna. És újraindultak a szállás-étkezés-kiskoncerthelyszín-próbaterem négyszögében az ismételt egyeztetések, a számolgatás, az alternatívák keresése. Fogós feladat. Laknerné Brückler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója és csapata, Balog Réka projektmenedzserrel az élen egyszerűen hihetetlen munkát végzett. E háttér-információkról a lehető legritkábban esik szó - pontosabban, ha probléma van, akkor mindig, ha nincs, akkor gyakorlatilag soha. A Pécs Cantaton végül is részt vevő sok száz magyar karénekes nevében legszívesebben minden stábtagnak egy-egy szál, nem hervadó „köszönöm"-virágot adnék. Mert köszönöm. Mert köszönjük, hogy a Pécs Cantat a mienk, magyar énekkaroké is lehetett!

Hogy összesen hány kis- és nagykoncert, formális és informális éneklés tette teljessé a műhelypróbák mellett a napokat, ne akarja senki sem pontosan összeszámolni. Az „éneklő kisvonattól" a Cella Septichorában tartott teljes hangversenyig, a szívmelengető fesztivál nyitánytól a fantasztikus fináléig hihetetlen mennyiségű és igen jó minőségű hallgatnivaló várta, ingyenesen, a közönséget - fesztiválrésztvevőket és civileket egyaránt.

A Pécs Cantat számos elemében emlékeztetett, de legalább ugyanannyiban különbözött is az Europa Cantat 1988-as fesztiváljától illetve az EC hagyományos Éneklő Heteitől. A bevált struktúra erejét érezhettük a rendezvény felépítésében például - a műhelymunka elsődlegességére, az ezt kiegészítő önálló kiskoncertekre, nemzetközi hírű műhelyvezetőkre, s természetesen az EC-emblematikus közös éneklésekre gondolok elsősorban. De a pécsiek mindegyikbe vittek egy-egy sajátos csavart, egyéni ízt. EC-körökben szokatlan módon, a műhelyek bő háromnegyede kifejezetten hazai anyagot kínált, helyi karnagyokkal, gyakran magyar nyelven. Ez különösen nagy bátorságra vall, hiszen általában mind a szervezők, mind a potenciális külföldi énekkarok ódzkodnak az utóbbitól. A pécsiek viszont olyan ragyogóan kommunikálták e „magyarul beszélő" műhelyeket is, hogy eloszlatták a kételyeket csakúgy, mint a félelmeket. Egy teljes és egy fél atelier nyitott ablakot a nemzetközi kórusvilágra, mindkettő olyan műfajban - vokális jazz és férfikar - amelyre ráfér a külső „ráerősítés".
Apropó, férfikar és ráerősítés: Tudván, hogy a fesztivál művészeti vezetője és a Pannon Volán Zrt nagyszerű Bartók Béla Férfikarának dirigense ugyanaz a Lakner Tamás, talán nem meglepő, hogy a Pécs Cantat a kortárs magyar zeneszerzés kiválóságától, Vajda Jánostól férfikari kiskantátát rendelt - és egy igazi remeket kapott, de erről majd később.
A műhelyek vezetői kivétel nélkül szakmájuk mesterei - döntő többségben pécsiek, vagy pécsi kötődésűek. A fent aposztrofált másfél műhely élén pedig olyan világhírességek álltak, mint Robert Sund (Uppsala, Svédország), illetve a dalmát Vlado Sunko. A műhelyvezetők közül ketten - Tillai Aurél, és Tóth Ferenc - már 1988-ban elbűvölték a kezük alatt éneklőket. Öröm volt látni, hogy a Kertész Attila, Lakner Tamás, Szabó Szabolcs által képviselt középkorú erős karnagy-generáció mellett megjelentek a fiatalabbak - így Hoppál Péter.
A Pécs Cantat egyik legnagyobb újítás-sorozata a közös énekléssel hozható kapcsolatba. A hagyományos „Open Singing" általában a résztvevőknek szól, színhelye egy nagy aréna, vagy tornacsarnok, vezetője zömmel egy személy. Nos, Pécsett minden máshogyan volt - és nagyon-nagyon jó volt ez így! A közös éneklés maximálisan közös és nyitott volt, minden értelemben. Esténként ½ 8 órakor zsúfolásig megtelt a Dóm tér - a résztvevőkön túl jött öreg és fiatal, pécsi és idelátogató, egykori és jelenlegi kórista, családok, barátok... És kézbe kapták a daloskönyvet. És hazavitték, hogy másnap elhozzák magukkal, hogy tovább énekeljenek belőle. Mind az 5.000 példány gazdára talált, és jó kezekbe került.
További újítás volt, hogy minden este más-más pécsi együttes működött közre a rendkívül változatos műfajokat felsorakoztató közös énekben - szimfonikus zenekar, fúvószenekar, népzenei együttes, férfi vokál, különféle jazz-formációk - , amelyek az együttes muzsikálás után egy-egy órás koncertet adtak. Ezután rajzott ki a mindig rendkívül népes közönség az esti egyéni kiskoncertekre, illetve, aki úgy gondolta, hogy eleget ült már a nap folyamán, mehetett a Szepessy szoborhoz, ahol magyar és nemzetiségi táncház várta még a fürgelábúakat.
Úgy este 11 tájban vették hazafelé az irányt a kórustagok - szinte mindenki egy helyen lakott, PTE Pollack Mihály Műszaki Kar campusán, a próbahelyek közvetlen közelében, ahol az étkezéseket is le lehetett bonyolítani. A kényelmes, kulturált és modern körülmények mellett még egy fontos dolog segítette az általános jó közérzetet: csodálatos szerencsénk volt az időjárással! Sokan és sokat fohászkodtak azért, hogy fogadják az égiek kegyeikbe a Pécs Cantatot, ezen az extrém időjárási eseményekben oly szomorúan bővelkedő nyáron. Így történt - és mindenki kellően hálás is volt érte.
Talán feltűnt a Kedves Olvasónak, hogy sok-sok bekezdés után kerül csak szó a koncertekről. A krónikás úgy gondolta, hogy a vállalkozás volumenéről, a hangulatról, a gondokról és örömekről adott kép legalább olyan fontos, mint az az egyszeri pillanat, amikor a dirigens felemeli a pálcáját, és felcsendül: „... Te Deum laudamus!" Természetesen a végső cél az maradt, hogy a műhelymunka végén a hangversenyeken is - a műfaj és a művek adta lehetőségeken belül - a lehető legjobb produkció szólaljon meg; és a hangsúly itt az is-en van. Mert a Pécs Cantaton az együtt megtett út volt a fontos, amelyet kórusmuzsikánk virágoskertjében tett érett korú és kisgyerek, kamasz és felnőtt, dán és spanyol, kanadai és tajvani, ausztrál és magyar.
A műhelyek három koncert keretében mutatták be a hallgatóságnak - ismét nem lehetett egy gombostűt sem leejteni a bemutató helyszíneken! - , hogy hová jutottak egy heti kemény, gyakran napi 5-6 órás próbákat jelentő munka után.
Augusztus 20-án este került sor a pécsi Székesegyházban az ünnepi Kodály-gálára, amelyet jelenlétével megtisztelt Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is, a Pécs Cantat fővédnöke.
Elsőként a „pótműhely" énekesi gárdája sorakozott fel, hogy a Pannon Filharmonikusok Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa kíséretével, Horváth István drámaiságában is érzékeny szólójával, és a lenyűgöző egyéniségű, kiváló muzsikus Czifra János keze intésére több mint 200 torokból zendüljön fel Kodály Zoltán Psalmus hungaricusa.
Megállt a levegő. És azok, akik a dobogóról figyelték Czifra végtelen alázatát, szeretetét, amellyel e remekművet életre bontogatta minden egyes kottafej mögé tekintve, megérezték a géniusz erejét. Nézem a résztvevők felsorolását - nőikar, kamarakórus... ha a Pécs Cantat nincs, ha Czifra nincs, tán sosem adatik meg nekik, hogy énekeljék a magyar zsoltárt...

A gyermekkari atelier - az életkorát meghazudtolóan energikus és elbűvölő személyiségű Tóth Ferenc Liszt díjas karnagy vezetésével - Angyalének címmel mutatott be egy válogatást Kodály gyermekkari kompozícióiból. Feri bácsi ismét ujja köré csavarta 160 ifjú énekesét, mint eddig mindig - és a ciprusi, tajvani, és spanyol gyerekek hangja úgy olvadt össze magyar kortársaikéval a művekben, mintha nemcsak egy szív, egy lélek lennének, hanem ugyanazon zenei és beszélt nyelv kötné őket össze. Nagyszerű teljesítmény volt - és a zenei mellett gondolati értéke is óriási, hiszen nemcsak a darabokat kellett megtanítani, hanem a mögöttes kulturális tartalmakat is elmagyarázni, pl. az „Angyalok és pásztorok" vagy a „Harangszó" esetében.

Az est harmadik fellépő műhelye iránt hihetetlenül nagy volt az érdeklődés: Kodály Zoltán „Budavári Te Deuma" úgy vonzotta a külföldi és hazai énekeseket, mint a virág a pillangót. A több mint 250 énekeshez a pécsi filharmonikusok, valamint Rácz Rita, Meláth Andrea, Horváth István és Kovács István szólista-kvartettje csatlakozott - a Liszt- és Magyar Örökség Díjas Tillai Aurél pedig ismét bebizonyította: azon túl, hogy fölényesen ismeri a Kodályi nyelvezetet, az érett kor bölcsességével tudja felmutatni a darab legapróbb részleteiben rejlő gyönyörűségeket is.

Augusztus 21-én délután az ifjúsági vegyeskarok műhelykoncertje késztette elismerő tapsviharra a publikumot a PTE Orvoskarának aulájában. Sajnálatos, hogy a kiváló Nagy Ernő megrendült egészsége miatt nem kapcsolódhatott a munkába - ezúton is a legjobbakat, hamaros gyógyulást kívánunk neki - választott műveit karnagytársai vették át. Mintegy 110 fiatal alkotta azt a vegyeskart, amely Dr Hoppál Péter és Dr Szabó Szabolcs keze intésére megszólaltatta Bartók Béla, Deák Bárdos György, Kodály Zoltán és Orbán György kompozíciót. A krónikás bevallja: nem hitte volna, hogy e könnyűnek végképp nem nevezhető korosztály ilyen nagy, ilyen heterogén összetételű csapatával, ilyen rövid idő alatt ilyen messzire el lehet jutni. A zene lelkéig. Lélegezet elállító pillanatokat hozott az Éli! Éli! csakúgy, mint szépséges színeket, és a havasok frissítő szellőjét a Négy szlovák népdal. Köszönet érte!

Ha bárki felteszi nekem a kérdést: lehet-e Bartók „Falun"-t 5 nap alatt koncertkészre tanulni 156-od magammal, akkor csak vakargattam volna a fejem. Nos, a válasz: lehet. Ha és amennyiben Kertész Attila Liszt-díjas karnagy a dirigens, és olyan kiváló felkészültségű, hangzásban is nagyszerű kórusok és énekesek jelentkeznek a műhelybe, mint amilyenek a Pécs Cantaton voltak. Ez a műhely, szövegét tekintve is színmagyar volt, de az igencsak nemzetközi előadógárdából a karnagy nemcsak Bartók zenéjét varázsolta elő (ami önmagában is jelentős!), hanem hitelesen fel tudta mutatni a műhely címében is szereplő Bartóki világot is, teljes színgazdagságában. Az Öt egyneműkarban a Pannon Filharmonikusok tagjaiból álló kamaraegyüttes, a „Falun"-ban Körtesi András volt ebben elsőrangú partnere.

A műhelyek sorából a férfikari és a Swing and Sweet vegyeskari maradt az utolsó estére, és az összefoglaló, búcsúszavak. Figyelemmel kísérhettük Sante Fornasier, az Europa Cantat elnökének meleg humorral átszőtt köszöntőjét, és büszkén hallgathattunk Kovácsné Bíró Ágnes, a Magyar UNESCO bizottság főtitkárának, a magyar kórusmozgalom elkötelezett barátjának bejelentését: a Pécs Cantat bekerült az UNESCO „Kultúrák Közeledésének Éve 2010" kiemelt magyarországi eseményei közé! A szabadtéri koncertet óriási tömeg hallgatta - igazi mediterrán, laza atmoszférában.

Vajda János Janus Pannonius epigrammái közül válogatott, s mellé a latin nyelvű vágánsköltészetből választott egy, a Carmina Burana gyűjteményben is fellelhető részletet - így állt össze a Pannonii Carmen szövege, amelyet szerzője a Bartók Béla Férfikarnak és karnagyának dedikált. A sodró, erőteljes, ritmikailag meglehetősen bonyolult darab feladta a leckét a férfikari műhely énekeseinek, a két zongoristának: Balásy Szabolcsnak, Horváth Krisztiánnak, és a Szabó Ferenc vezette Pécsi Ütősöknek is. Ám az ősbemutatót dirigáló Dr Lakner Tamás keze alatt a befektetett energia bőségesen kamatozott, miként kamatozni is fog, remélhetően még sokáig. A kortárs férfikari irodalom mostanában mintha kissé porosodó kincsesháza egy igazi, mélytüzű drágakővel gyarapodott. A férfikarok Vlado Sunko irányításával európai bordalokkal tették teljessé műsorukat - e zenés utazás a bor körül ráhangolta a közönséget egy még távolabbi utazásra - de erre már Robert Sund és a Swing and Sweet műhely vezetett el bennünket.

Több, mint 160 énekes - meglepő módon zömmel a középgeneráció képviselői - sorakozott fel, hogy a vokális jazz hazánkban kevéssé ismert és még kevésbé művelt világába kalauzoljon el bennünket. Sund lenyűgöző egyéniség - úgy oldott, hogy közben hihetetlenül fegyelmezett, és nem többet, mindössze ennyit kér énekeseitől is, akik döntő többsége éppen azért jelentkezett ebbe a műhelybe, mert a műfaj mesterének keze alatt kívánt megismerkedni a vokális dzsesszel. Jó választás volt. Jók voltak a zenék, igényesek a feldolgozások, kiváló a No More Blues kísérő combója, és: boldogok voltak ők, akik énekeltek, és mi, akik hallgattuk. De végtére erről kell szólnia az éneklésnek...!
Amikor elhalt a ráadás utáni ráadás utáni taps, a zsúfolt Dóm téren ülők vezényszóra fordították meg székeiket: a Székesegyház fényfestése már a nyitókoncertet követően elbűvölte a közönséget. Most sem volt ez másként. Csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek internet-hozzáférése van: a YouTube-on keressen rá - s nemcsak erre! Számos koncertrészlet ízelítőt ad mindabból, amit a krónikás száraz szavakkal próbált leírni - például a nyitókoncert pompás pécsi és magyar összkarait, Tillai Aurél, és Dr Kollár Éva vezényletével, és még sok emlékezetes momentumot.

Utánérzése volt rendezvényünk a hajdani X. EC Fesztiválnak? Nem hiszem. Inkább sikerült az a ritka teljesítmény, hogy a kedvező emlékek stabil alapjára építkezve létrehozzanak valami újat, korszerűt, a mának szólót, anélkül, hogy az elődök örökségét csorbították volna. A korábban említetteken túl ez a nagy eredmény! Hogy perspektivikusan milyen hatása lesz a nagyszabású nemzetközi kórusrendezvénynek városi, hazai, vagy éppen nemzetközi szinten, még nem tudni. Az idő megadja a választ, de reményeink szerint nem kell újabb 22 évet várni arra, hogy soknyelvű, éneklő sokadalom foglalja el 2010 Éneklő Kulturális Fővárosát, Pécset.

C.Szalai Ágnes